A Beverly Hills-i zsaru: Axel Foley egyszerre próbál nosztalgikus visszatérés és modern akcióvígjáték lenni. A negyven évvel ezelőtt indult franchise negyedik része nem akarja újra feltalálni a műfajt, inkább arra épít, hogy a nézők újra találkozhassanak Axel Foley-val, aki még mindig ugyanazzal a laza stílussal, gyors dumával és szabályokat figyelmen kívül hagyó hozzáállással nyomoz, mint a fénykorában. A kérdés csak az volt, hogy működik-e még ez a karakter 2024-ben. A válasz pedig az, hogy meglepően sokszor igen.

A történet Detroitban indul, ahol Axel Foley ismét egy veszélyes akció közepén találja magát. Nem sokkal később azonban Beverly Hillsbe kell utaznia, amikor lánya, Jane Foley veszélybe kerül egy olyan ügy miatt, amely korrupt rendőrökhöz és egy nagyobb összeesküvéshez vezethet. Axel számára ez nemcsak egy újabb nyomozás, hanem személyes ügy is, hiszen a lányával régóta feszült a kapcsolata. Miközben próbálja megvédeni őt, kénytelen szembenézni saját múltjával és azzal, hogy mennyit veszített az évek során.

A film legnagyobb erőssége egyértelműen Eddie Murphy. Axel Foley karaktere még mindig működik, mert Murphy természetes karizmája szinte minden jelenetet életre kelt. Amikor beszél, viccelődik vagy improvizál, a film azonnal energikusabb lesz. Jól látható, hogy a készítők is tudták: a nézők elsősorban miatta ülnek le a képernyő elé. Emiatt a forgatókönyv gyakran hagyja, hogy Murphy vigye a hátán a jeleneteket. Sokszor pont az ő jelenléte emeli az átlag fölé az egyébként kiszámítható történetet.

Jane Foley karaktere kellemes meglepetés. Nem egyszerűen azért van jelen, hogy Axelnek legyen kit megmentenie. Saját véleménye, céljai és konfliktusai vannak, ráadásul ügyvédként ő maga is aktívan részt vesz az eseményekben. A közte és Axel közötti kapcsolat a film egyik legfontosabb érzelmi szála. A történet sokszor arra koncentrál, hogyan próbálnak közelebb kerülni egymáshoz, miközben egyre mélyebbre kerülnek az ügyben. Ez a családi vonal több érzelmi súlyt ad a filmnek, mint amire elsőre számítani lehetne.

Fontos új szereplő Bobby Abbott nyomozó is, akit Joseph Gordon-Levitt alakít. Bobby sok szempontból Axel ellentéte: szabálykövetőbb, nyugodtabb és professzionálisabb. Kettejük dinamikája azonban jól működik, mert folyamatosan ütközik a két eltérő személyiség. A film több humoros jelenetet épít erre a különbségre, és Bobby fokozatosan egyre fontosabb társává válik Axelnek.

A régi rajongók számára külön öröm Billy Rosewood és John Taggart visszatérése. Judge Reinhold és John Ashton karakterei ugyan már idősebbek, de jelenlétük sokat hozzáad a hangulathoz. A film ügyesen használja őket: nem veszik át a főszerepet, de elég időt kapnak ahhoz, hogy emlékeztessenek arra, miért szerették őket annyian az eredeti részekben. Az ő jeleneteik adják a legerősebb nosztalgiafaktort.

A film hangulata tudatosan idézi meg a nyolcvanas és kilencvenes évek akcióvígjátékait. Visszatér a legendás zene, a jól ismert poénstílus és a klasszikus rendőrfilmes felépítés. Sok jelenet szinte direkt arra épül, hogy a néző felismerjen egy régi motívumot vagy karaktert. Ez néha működik, néha viszont túlzottan biztonsági játék érzését kelti. A film sokszor inkább emlékeztetni akar arra, hogy miért szerettük régen Axel Foley-t, mintsem új irányba vinni a karaktert.

Az akciójelenetek összességében szórakoztatóak. A nyitó üldözés például kifejezetten látványos, és több olyan jelenet is akad, amely visszahozza a régi akciófilmek hangulatát. Nem a mai blockbuster-filmek gigantikus CGI-látványvilágára építenek, hanem inkább klasszikus üldözésekre, lövöldözésekre és kaszkadőrmutatványokra. Ez sok néző számára üdítő lehet.

A legnagyobb probléma maga a történet. Bár az alaphelyzet működik, az összeesküvéses szál sokszor kiszámítható, és a főgonosz karaktere sem túl emlékezetes. Több fordulatot már jóval azelőtt lehet sejteni, hogy a film felfedné őket. Emiatt a nyomozás része kevésbé izgalmas, mint amilyen lehetett volna. A forgatókönyv gyakran a jól ismert sablonokra támaszkodik, és ritkán vállal kockázatot.

Ugyanakkor a film egyik erénye, hogy nem akar többnek látszani annál, ami. Egy könnyed, nyári akcióvígjáték, amelynek elsődleges célja a szórakoztatás. Nem akar mély társadalmi üzeneteket közvetíteni, nem próbál drámai mestermű lenni. Egyszerűen visszahozza Axel Foley-t, és hagyja, hogy Eddie Murphy ismét lubickoljon a szerepben. Emiatt sokkal jobban működik, mint számos más, későn elkészített folytatás.

A rendezés stabil, a tempó gyors, a játékidő pedig nem válik unalmassá. A humor nem mindig talál célba, de gyakrabban működik, mint nem. Murphy továbbra is képes természetesen vicces lenni, még akkor is, amikor a poénok papíron nem feltétlenül erősek. Ez az a fajta filmsztár-karizma, amit kevés színész tud ilyen hosszú idő után is megőrizni.

A Netflixen bemutatott film nem éri el az eredeti Beverly Hills Cop szintjét, és nem lesz a műfaj új klasszikusa sem. Viszont sokkal jobb és szerethetőbb, mint amire egy ilyen későn érkező folytatás esetében számítani lehetett. Eddie Murphy jelenléte, a régi karakterek visszatérése és a kellemesen retró hangulat bőven elég ahhoz, hogy a film végig szórakoztató maradjon.

Ajánló:

Azoknak ajánlott, akik szerették a régi Beverly Hills-i zsaru-filmeket, és kíváncsiak rá, hogyan működik Axel Foley karaktere négy évtizeddel később. Azok is jól szórakozhatnak rajta, akik egy könnyed, humoros akciófilmet keresnek estére, sok nosztalgiával és ismerős figurákkal. Aki azonban teljesen újító, fordulatos krimit vagy modern akciómesterművet vár, annak valószínűleg kevés lesz. Ez a film inkább egy tisztességes, szórakoztató visszatérés egy ikonikus karakterhez, amelynek legnagyobb fegyvere még mindig Eddie Murphy.

Szöveg: Gere Ákos

Források:

  • GN (IGN Hungary) 
  • Puliwood
  • Hetedik Sor Közepe
  • Mafab
  • Sorozatjunkie
  • filmtekercs.hu

Képek: nflximg.com, rollingstone.com, immediate.co.uk, mashable.com, awardsradar.com, solzyatthemovies.com, ytimg.com