Ismét Skandinávia felé vesszük az irányt, ki tart velem? A célország Dánia, ám ezúttal egy kicsit könnyedebb vizekre evezünk, és inkább sikamlós, mintsem sikolyra fakasztó sztorikban lesz részünk. A „Rita” című sorozat műfaji besorolását tekintve ugyanis vígjáték-dráma vagy tragikomédia, amelynek főhősnője finoman szólva sem egy úri hölgy, ám a gyerekeiért 200%-osan odateszi magát – legyen szó a három sajátjáról, vagy a tanítványairól. Igen, Rita tanárnő, ami a rendszeres tivornyázásait (cigi, pia, szex) elnézve egy kissé disszonánsan hat, mégis ez a kettősség tökéletesen megfér egymás mellett, ettől olyan lehengerlő a személyisége – minden értelemben.
Érdekesen futottam bele Ritába a Netflixen – szokásosan valami jó kis skandináv krimire vagy thrillerre vadásztam, aztán egyszer csak feljött ez a karakán női arc ezzel a furcsa címmel. Akkor még nem tudtam, hogy a főszereplő neve, ugyanis svédül a „rita” azt jelenti, hogy rajzolni. Gondoltam, megint egy erős női karakter valami jó kis bűnügyi történetben. Hát, nagyon nem, merthogy dánul „tegne”-vel rajzolunk, Ritával viszont egy humoros, fordulatokban és izgalmakban gazdag, egyszerre szívszorító és szívmelengető sztori rajzolódik ki előttünk, ami bizony képes 5 évadon át a képernyő elé szegezni a nézőt.
Bár – nomen est omen – Rita egyértelműen dominálja a sorozatot, a többi karakter (szándékosan nem nevezem őket mellékszereplőnek) is okosan ki van dolgozva. Van, aki csak egy-egy évadban, esetleg csupán néhány epizód erejéig tűnik fel, de akadnak olyanok is, akik végigkísérik Rita szinte teljes sorozatbeli „életpályáját”. Tanártársa és – kimondva-kimondatlanul – legjobb barátnője, Hjørdis mindenképp az utóbbiak közé sorolható, olyannyira, hogy „belőle” még egy spin-off is készült, ami viszont sajnos itthon nem érhető el Netflixen. Aztán ott van még a se vele, se nélküle kapcsolata az (eleinte) iskolaigazgató Rasmus-szal, aki később más és más státuszban tűnik fel – mind szakmailag, mind Rita életében. Három gyereke közül a kisebbik fia, a vállaltan homoszexuális Jeppe szerepel a legtöbbet – nyilván anyja kezeli a leglazábban a másságát, még örül is neki, amikor végre „comingoutol”.
Az pedig csak később esett le, honnan volt nekem annyira ismerős a főszerepet játszó Mille Dinesen – a „Borgen” című dán politikai drámasorozatban alakított egy mellékszerepet. Annyira más karakter a kettő, hogy ha nem keresek rá direkt, rá sem jövök. Hiába, ha valaki tehetséges, akkor képes bárkit megszemélyesíteni, anélkül, hogy az erőltetett vagy „rendszeridegen” lenne.
Noha Rita – főleg az első 3 évadban – konkrétan falja a férfiakat, mégsem lehet rá haragudni, mert például a zűrös bizniszekben utazó Saidnek segít sínre tenni az életét, állást is szerez neki, függetlenül attól, hogy románcuk rövid életűnek bizonyul. Bevallom, én azért szurkoltam, hogy több legyen köztük, bármilyen furcsa páros is voltak, de más lett megírva a csillagokban – meg persze a forgatókönyvben is.
A főcímdal nekem nagyon tetszett, hiába nem az én stílusom, de annyira passzolt a sorozat hangulatához, hogy sosem ugrottam át, minden epizód előtt meghallgattam. Jó, csengőhangnak azért nem használnám, ott marad a „Banshee”. Pedig az nem is skandináv.
Kifejezetten jól sikerült megoldani a zárójelenetet: mindenki összegyűlt, aki Rita életében fontos volt, mint egy nagy család – egy kicsit a svéd „Bonus Family” (Bonusfamiljen) című sorozat atmoszféráját idézte fel bennem. És így most – akarva-akaratlanul is – újabb két skandináv gyöngyszemre hívtam fel a figyelmet – később tervezek részletesebb ajánlót is írni hozzájuk.
Szöveg: Répási Erna
Képek: Netflix, IMDb
