Tegnap ugrott csak be, hogy ezt a sorozatot egy „echte” svéd ajánlotta a figyelmembe jó két évvel ezelőtt, amikor még rendszeresen jártam a Swedish Meetup Budapest heti multikulti találkozóira. Sajnos a pandémia kirobbanását követően már elmaradoztam, nyaranta a kiülős verzión vettem csak részt hébe-hóba. Gondoltam is rá, hogy illene már újra tiszteletemet tennem, főleg miután ennyi svéd (és egyéb skandináv) sorozatot nézek, hogy az élőbeszédet is gyakorolhassam. Erről viszont nem mondtam (és nem is írtam) senkinek semmit, csak a témaválasztásom kapcsán merült fel bennem az ötlet. Ehhez képest néhány órával később egy e-mail landolt a Gmail-postafiókomban, egyenesen a főszervezőtől, hogy rég láttak, hiányzom, mikor megyek ismét. Nincsenek véletlenek – mondaná a jelen oldal tulajdonosa. A sors keze – mondaná a terapeutám. A valóság persze az, hogy kiposztoltam a márciusi sorozatajánlóimat a LinkedIn-re, amit egyébként páran méltattak is a svéd csapatból – már aki beszél közülük magyarul, a találkozókon egyébként szigorúan tilos (20:00 előtt legalábbis).

Patchwork család. Bevallom, eddig fogalmam sem volt, hogy magyarul ezen a néven fut, és ismét nem vagyok elégedett a fordítással, noha azt elismerem, hogy nem lehetett könnyű dolga az illetékesnek. Van, aki a „mozaikcsalád” megfogalmazást használja, nekem elsőre a „szivárványcsalád” ugrott be, helytelenül, mert az ugye arra vonatkozik, amikor „egy azonos nemű pár nevel gyereket vagy gyerekeket”. Bár ez sem lenne teljesen a földtől elrugaszkodott gondolat, figyelembe véve a cseppet sem szokványos „nagymamák”, Bigge (Marianne Mörck) és Gugge (Barbro „Lill-Babs” Svensson) kapcsolatát.

A Bonusfamiljen kétségkívül egy könnyedebb műfajt képvisel, a Netflix maga is ekképp definiálja: „Az újdonsült pár, az exeik és a gyerekeik a mozaikcsaládok érzelmi kihívásaival és bonyolult logisztikájával néznek szembe ebben a svéd vígjáték-drámában.” És ugyan tény, hogy Nordic noir elemek nyomokban sem lelhetők fel benne, ám azt senki se higgye, hogy valami langyos limonádéval akarom megetetni, pardon megitatni. Ezt támasztják alá a számok is, vagyis az 1. évad nézettségi adatai, ugyanis egy 2017-es cikk szerint kifejezetten jó volt a fogadtatása, annak ellenére, hogy Svédország esetében – nem meglepő módon – jobbára a krimik viszik a prímet. Annyit még hozzátennék, hogy én megfordítanám a sorrendet, tehát szerintem elsősorban dráma, és csak másodsorban vígjáték.

Nehéz lenne egyértelműen meghatározni, hogy valójában kik is a főszereplők, ráadásul a hangsúlyok a történet előrehaladtával folyamatosan változnak. De alapvetően Lisa (Vera Vitali) és Patrik (Erik Johansson), illetve az exeik, Martin (Fredrik Hallgren) és Katja (Petra Mede / Emma Peters) köré épül a cselekmény, továbbá fontos szerepet kap még Martin édesanyja, a már említett Birgitta (becenevén Bigge), valamint természetesen a „régi és új” gyerekek is. Sok-sok mozaikdarabkából áll tehát össze a szereplőgárda és a storyline egyaránt, ahogyan az egy jó mozaik-, elnézést, patchwork családhoz illik.

Jelenleg a 4. évadnál tartunk, és bár egyáltalán nem varrták el a szálakat az (eddigi) utolsó epizódban, a folytatás még kérdéses, főleg, hogy már a legutóbbi szezonnál szintén rezgett a léc, ott nagyobb kihagyás is volt, mint a korábbiaknál. Épp ezért fel sem tűnt, hogy mi olyan furcsa Katjában – hát az, hogy szereplőcsere történt, a tavaly év végén megjelent 8 újabb epizódban már egy másik színésznő játssza a karaktert, aki olyan ügyesen felvette a fonalat, hogy észre sem vettem a váltást. Igaz, ez részben azért a bő kétéves szünetnek is betudható. Amint azt a 4. évad nézettségi adatai is igazolják, sokadmagammal együtt bizakodva várjuk az 5. évadot, ami állítólag leghamarabb 2023 közepén kerülhet műsorra.

Szöveg: Répási Erna
Képek: Netflix