A címmel kéritek fokozottan vigyázni, azaz nem összekeverendő a Borderline névre hallgató brit vígjáték-mockumentary sorozattal, sem pedig a már cseppet sem komikus névrokonával, a borderline személyiségzavarral. A norvég eredeti egyébként szó szerint fordításban „határvidéket” jelent – ha valakinek most déjà vu érzése támadna, akkor az nem a véletlen műve, nekem is egyből a kiváló finn széria, a Peremvidék (Bordertown/Sorjonen) ugrott be róla. Amúgy nemcsak címügyileg hajaznak egymásra, de bűnügyileg is, mármint műfaját tekintve mindkettő krimi, pontosabban Nordic noir a javából. Továbbá mindkét esetben határokon átívelő nyomozás zajlik, a jelenleginél Svédországba, a korábbinál pedig Oroszországba nyúlnak át a szálak.
Engem is meglepett, de most először jártam Norvégiában, valahogy ez az ország eddig kimaradt, pedig azt hittem, már keresztbe-kasul bebarangoltam Skandináviát, legalábbis a virtuális Netflix-utazásaim során. Az Instagramon van egy norvég ismerős csajszi, aki a párjával, barátaival és tüneményes kutyájával (hivatalosan az ebé a profil) geocache-ekre vadásznak Norvégia-szerte, talán ez téveszthetett meg. Magamat és az életemet átszövő sorsszerű egybeeséseket ismerve, az viszont már egyáltalán nem ért meglepetésként, hogy amint a záróepizódot követően feltápászkodtam a kanapéról, egyből bejött tőle egy üzenet – mindez hajnali 2 órakor. Írtam is neki, hogy lélekben ott vagyok ám vele. Erre egyből ajánlott nekem egy könnyedebb norvég sorozatot – majd alkalomadtán megnézem azt is, egyelőre maradok „a sötét oldalon”.
És ha már geocaching, ugyan az említett Insta oldal tematikájával ellentétben a sorozatban szó sincsen cukiságfaktorral megspékelt kincskeresésről, a történet előrehaladtával bizony itt is egyre-másra bukkannak elő a bűnjelek (vagy éppen holttestek) – hol az erdő, hol a folyó mélyéből. Tudom, egy kissé érdekes, jobban mondva inkább bizarr a párhuzam, de szerintem fellelhető.
Még adós vagyok a Netflix beharangozójával, amit gyorsan pótolok is: „Családja védelméért a rendőrnyomozó eltussol egy gyilkossági ügyet. De mikor partnere csalást szimatol, egy veszélyes játék csapdájában ragad szolgálat közben.” A szokásosnál ez most valamivel többet mond, az általam szándékosan kiemelt kulcsszavak (vagy éppen szókapcsolatok) mindenesetre jelzik, hogy félelemmel és reszketéssel teli izgalmakban lesz részünk, bár ezúttal Las Vegastól távol.
Fontos kiemelni, hogy tulajdonképpen két partnerről beszélhetünk, és bár kezdetben nem lehet sejteni, de elég gyorsan összefonódnak a szálak. Mondjuk, lassan nem is tehetnék, hiszen az alkotók mindössze egyetlen évad 8 epizódjába sűrítették bele ezt a – skandináv krimiknél már megszokott – rendkívül szövevényes ügyet. Ezért nagyon erősen kell koncentrálni, én bevallom, többször is megállítottam a „felvételt” (vagy hogy mondják ezt Netflixéknél) és visszanéztem egy-egy jelenetet, hogy biztosan helyesen értelmezzem. Nyelvi nehézségeim szerencsére nem voltak, a norvég a vártnál jobban hasonlít a svédre, így az angol feliratot nem is kellett mindig olvasnom, a svéd drogmaffia érkezésekor pedig egyáltalán nem.
De térjünk vissza a nyomozókollégákra, akik a főszereplő, Nikolai Andreassen (Tobias Santelmann) munkáját segítik – vagy éppen hátráltatják. Az első részben Niko letartóztatja saját társát, Sven Lindberget (Stig Henrik Hoff) Oslóban, és miután megteszi ellene a tanúvallomását, főnökei szabadságra küldik. Ekkor úgy dönt, meglátogatja vidéken élő testvérét, Larst (Benjamin Helstad), aki szintén szakmabéli, ám ő (látszólag) csak kicsiben utazik helyi seriffként, aki nyugdíjba vonult édesapjukat, Hans Olavot (Bjørn Skagestad) váltotta a poszton a (látszólag) csendes, nyugodt kisvárosban. Az #otthonédesotthon hangulat helyett azonban egyből egy első ránézésre öngyilkosságnak tűnő, de második pillantásra már erősen gyilkossággyanús ügybe csöppen. Ekkor lép a színre, azaz érkezik szintén a helyszínre az újabb detektívtárs is, Anniken Høygård-Larsen (Ellen Dorrit Petersen) személyében.
Adott tehát egy sármos pasi és egy csinos nő, elvileg mindkettő független, még érezhető is némi vibráció kettejük közt, elsősorban Anniken részéről, bár nem egyértelmű, hogy ezt csak a munkából adódó feszültség okozza, vagy van benne erotikus töltet is, én azért az utóbbira tippelnék. Ám – az idő, vagyis a sorozat rövidségére való tekintettel – hamar kiderül, hogy Niko bizony a másik ligában játszik. Bírom a skandinávokban, hogy ez náluk már teljesen elfogadott, vagyis jelen helyzetben sajnos mégis komoly problémát okoz, de nem a homoszexualitás ténye, hanem a partnere, Kristoffer (Morten Svartveit) érintettsége okán. Ugyanis az ő húgának meggyilkolásával vádolják meg Niko oslói társát, tetejébe pedig még ügyvédként is majdnem belebonyolódik a kisvárosi gyilkosságokba. Végül nemcsak majdnem, illetve nemcsak a kisvárosiakba – de ne rohanjunk ennyire előre, illetve teaserből is megárt a sok.
Mielőtt végérvényesen összefonódnának a fővárosi és a határ menti – egyre több halálos áldozattal járó – drogügyletek, Nikónak nehéz döntést kell meghoznia családja védelmében, ugyanis úgy tűnik, Tommy Hagen (Kim-Henning Nilsen) vére öccse kezéhez tapad, aki egyébként felesége halála óta egyedül neveli két gyermekét, ami tovább bonyolítja a dilemmát. Ez is az első rész címe: „Nikolai dilemmája”. Ezért Niko bizonyítékot hamisít, azt a bizonyos vért. Anniken pedig egyből gyanakodni kezd. De igazából már mindenki is gyanús, és nemcsak neki, hanem Nikónak is. Hiába adja fel magát Lars, az ügy koránt sincs lezárva.
A további epizódok egy-egy kulcsszereplő történetét helyezik a középpontba, persze a Nordic noir műfaji sajátosságából eredően nem elhanyagolva a számos mellékvágányt sem. Meglepő fordulatokban itt aztán tényleg nincs hiány, Lars után Ove (Ole Christoffer Ertvaag) lesz a fő gyanúsított, majd Bengt (Frode Winther), aztán Josef (Eivind Sander), és végül egy egészen furcsa csavarral mégiscsak fény derül az igazságra. Maradjunk annyiban, hogy a családban marad. Méghozzá duplán. Szomorú a vége, számomra valahogy igazságtalan is. És persze az is szomorú, hogy vége van, mert egyelőre úgy tűnik, hogy bár igen pozitív volt a sorozat fogadtatása, nem tervezik a folytatását.
PS: Mindig mondom, hogy #timingiseverything – ma (május 17-én) van Norvégia születésnapja!
Szöveg: Répási Erna
Képek: Netflix
